Gazdag Erzsi
Cinege etetés

Hej, télidő, hej, zord idő
Elkéne most a hócipő!
Ha volna hozzá ködmön is,
S ha már kívánok, sapka is!

- sóhajt a kis madár,
Míg ablakpárkányomra száll.
Kopogtat: Kopp-kopp, hallod-e?
Ablakodat kinyitod-e?

Adsz-e ebédre jó magot?
Már három napja koplalok.
Fáztál-e télen éhesen?
Én ázom-fázom s éhezem.

Már nyitom, nyitom, cinege,
Gyere, meleg van idebe!
Itt van szalonna, friss köles,
Csak válogass, csak csipegess!

Odább hussan a kis bolond,
És csupa félés, csupa gond.
Kiszórom a magot neki.
Rám pislog, aztán fölszedi.

Válasz

Kányádi Sándor: Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel,
Csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.

Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?

Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg holmi?

Lám a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.

Válasz

Wass Albert : Tél

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.
Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg…
Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.
Mélyen a völgybon,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.

Válasz

Kiss Dénes: Jön a fagy

Jön a fagy,

jön a fagy,

jégpatkós

lovakon.

Jár a fagy

kopogóst,

kipi- kopp

ropogóst.

Ember is

didereg,

toporog,

táncot rop.

Jár a fagy,

kipi- kopp,

deresen bekocog.

Lova csönd,

lova köd.

Nyomában

jég ropog.

Válasz

Mentovics Éva: Téli dal

Lebben a tájon a
tél inge,
csillan a hófehér
dércsipke.

Dombokon hullámzó
hótenger,
jégcsapot nyaldos a
hóember.

Szél karján csendül a
jégcsengő -
ünnepi álmokat
ébresztő.

Válasz

Tordon Ákos: Madárszálló

Havas téli ég alatt,
vendégeim a madarak,
kopognak az ablakon,
jól élnek itt morzsán, magon.

Csipegetnek, eszegetnek,
ha jól laknak elröppennek,
de holnapra visszajönnek,
ablakomon beköszönnek.


Így élnek ők a nagy télben,
vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal,
madárfüttyel, madárdallal.


Gazdag Erzsi: Tél a falun

Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon

Hósuba van mindenen,
mint fázó emberen.
Mint csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.

Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban a kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!

Válasz

Mentovics Éva: Pihe, pihe, lengő pihe


– Hódara, fehér dara, diri-darahó…
mondjátok, ha ilyen hullik, ugyan, mire jó?
Lehet rajta úgy síelni, mint a friss havon?
Siklik-e majd rajt’ a szán, vagy tapad-e vajon?

Megpaskolva, kerekítve gömbölyödik-e?
Gyúrj egy labdát, hengerítsd, és gyorsan lökd ide!
– Lepereg a tenyeremből, s nem is gyúrható,
inkább néhány hófelhőnyi pihe volna jó.

Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó…
tudjuk, hogy a csillám-paplan mi mindenre jó.
Markoljuk fel, gömbölyítsük, hajrá gyerekek!
Nézzétek, hogy egyre dagad, ahogy hempereg!

Vigyorog a hóemberünk, nagy az izgalom,
hómanócskák hancúroznak itt, a friss havon.
Hanyatt fekve csodálják, a holdfény hogy ragyog,
s ott sorjáznak hűlt helyükön a hó-angyalok.

Hódara, diri-dara, nem kellesz ide,
repülj felhő, hozz friss havat, fürgén, izibe”!
Pihe, pihe, lengő pihe, fehér pihe-hó
terüljön a domboldalra, mert szánkózni jó!

Válasz

Tordon Ákos: Tél

Tele a kamra
dióval, almával,
Lombjavesztett erdő,
álmodik a nyárral.


Füstöl a kémény,
duruzsol a kályha,
Odakint a tájat,
haragos szél járja.

Válasz

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Válasz

Mentovics Éva: Téli dal

Nádas szélén
didereg a buborék,
nézd, a part már
csupa dér, és csupa jég!

Cserszömörce ágán
reszket a kis cinege,
nem ragyog a napfény,
fagy tombol egy ideje.

Cakkos felhők fodrán
pilinkél a hó.
Hol akad most étel
- cinkének való?

Ha majd kóbor szélvész
borzolja a tollakat,
merrefelé szállnak,
hol vár rájuk jó falat?

Hívogat a bodza,
berkenye és csipkeág,
ott a kék kökény is,
a somgally is étket ád,

de a kicsi házak
- apró madárpaloták -
tálcája is ott vár,
kínál kölest, szotyolát.

Ha a vaskos dunna
árkot, berket betakar,
s nem bújik elő még
a hernyó sem egyhamar,

és a fagyos szélvész
erdőn, réten vágtat,
ne maradjon éhen
a fázós madárhad.

Válasz