Az édesanya

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Válasz

Szabó Lőrinc: A fákhoz, a költőkhöz

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,

hogy most elálmélkodva nézem

a hirtelen megjött vigaszt:

Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?

Hogy lettél kész ilyen hamar?

Néhány nap alatt mennyi szépség!

A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,

úgy nézem a sok gyors csodát:

orgona, hárs, alma, cseresznye,

egyszerre nyitnak mind a fák:

teraszomnál egy óriáslány

ágaskodik a napba fel,

egy fiatal jegenye, – játszom

örvénylő leveleivel.



Játszom fénylő, gyönge hajával,

érzem élete friss húsát,

a zöld vér, amely benne lüktet,

szinte a szívembe fut át:

aztán lemegyek és megállok

egy bokor előtt, fa alatt,

és lombok és szirmok hűsébe

temetem égő arcomat.



De szépek vagytok, fák, virágok!

Még ti is egyszerű gyomok!

Költők vagytok ti szavak nélkül

és bátrabbak, mint én vagyok,

csodát tesztek minden tavasszal,

illatozva és gazdagon:

a feltámadás versei nyílnak

ujjongó ágaitokon.



Fák, költők emeljétek égbe

a sarat, a fekete éjt,

szűrjétek virággá, gyümölccsé

a földi szennyet és ganéjt,

pompázzatok, májusi fák, hős

testvéreim, s biztassatok,

hogy bármilyen hosszú a tél, a

tavasz mégiscsak felragyog.



S mikor már nem fogok élni,

és mocsokká rágott a föld,

ti néma varázslók, megváltók,

emeljetek ki drága zöld

véretekkel, emeljetek föl

a sár fölé és írjatok

poromból szebb verset az égbe,

mint amilyet ma én tudok.

Válasz